Hála a hetvenöt évért
A nagykárolyi Szentlélek egyházközösség jubileumi ünnepségén Schönberger Jenő püspök a szentségek tiszteletének elmélyítését és a velük való élést ajánlotta a hívek figyelmébe, mint a megmaradás eszközét.
Borota Ottó plébános, a nagykárolyi Szentlélek egyházközösség alapítás óta eltelt hetvenöt évét bemutató előadásával kezdődött augusztus 18-án, szombaton tizenegy órától a plébánia jubileuminak nevezett ünnepsége, amelyen a hívekkel együtt adott hálát a kegyelmekért Schönberger Jenő püspök is. A főpásztor az előadást követően mutatott be szentmisét jelenlevő papjaival. A bevezetőben emlékeztetett, a Szentlélek plébánia háborúban született és diktatúrában nevelkedett, reményét fejezte ugyanakkor ki, hogy jövővel is rendelkezik: „A nehézségek soha nem elbátortalanították, hanem megerősítették a közösséget. Hálát adni jöttünk nem csak a jó dolgokért, hanem a nehézségekért is, amelyek edzettek bennünket, és kérjük az jó Isten további segítségét a közösség minden tagjára, hogy ne távolodjanak el Istentől, hanem erősödjenek és éljenek hálával.”
Szentbeszédében a szentségeket ajánlotta a hívek figyelmébe, kérve, tulajdonítsanak megfelelő fontosságot nekik, hiszen csak velük, az általuk közvetített kegyelem révén lesz jövő: „Amikor a plébánia alapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepeljük tudatosítsuk, a plébánia a hívek közössége. Legyünk irgalommal és szeretettel egymás iránt, hogy közöttünk valóban Isten Lelke működjön. Az Egyház fennmarad a világ végéig, de ahhoz, hogy itt, a mi egyházmegyénkben és ebben a plébániai közösségben is fennmaradjon, újra fel kell, hogy fedezzük a szentségeket. Az egyházmegyénkben a Kegyelem Éve van, emlékezzünk rá, minden kegyelemnek a forrása a hét szentség. Ismerjük, de talán nem tulajdonítunk nekik olyan fontosságot, mint kellene. Tudjuk-e mi történt a keresztségben? Isten gyermekei lettünk, és olyan kapcsolat született köztünk és keresztény testvéreink között, ami erősebb a rokoni kapcsolatnál. Mi keresztények közelebb kell, hogy álljunk egymáshoz, mert mi Krisztusban lettünk testvérek. A bérmálás szentsége, a nagykorúság szentsége, amelyben nem csak meghívást kaptunk az isteni életre, hanem küldetést is, hogy elmondjuk, miért hiszünk, hogy tanúságot tegyünk, Isten mennyire szeret minket! Az Oltáriszentség, Jézus teste és vére a kenyér és a bor színe alatt lelkünk tápláléka. Itt van közöttünk az Úr, nem hagyott el minket! A lelkünket táplálnunk kell az égi kenyérrel, mert máskülönben nem lesz bennünk élet. És nem lesz élete a közösségnek sem, ha nem él az Eukarisztiával. Mi gyarlók vagyunk mindannyian és rászorulunk a bűnbánat szentségére. Amikor eltéveszítjük a helyes utat, Isten a bűnbánat szentségével megadja az újrakezdés lehetőségét. Isten nagy kegyelme, hogy van Egyház, és az egyházi rend szentségét felveszik a hivatást érzők. Mindig lesznek papok, akik a szentségeket kiszolgáltatják és szentmisét mutatnak be. Aztán tekintsük a betegek szentségét, amely számunkra azt üzeni, van értelme a szenvedésnek. Isten nem hagy magunkra a szenvedésben sem, mellettünk áll, velünk szenved. Végül pedig ne feledjük, a házasság is szentség. Ma, amikor a házasságot annyi támadás éri, tudnunk kell, így lesz jövője az emberiségnek, így lesz jövője az Egyháznak és a helyi közösségeknek. Bízzunk, reméljünk, tegyük meg, ami tőlünk telhető. Ha újra felfedezzük Isten szeretetét a szentségekben, ha a szeretetében és a szeretetével élünk, akkor lesz jövőnk. Rajtunk, rajtatok múlik, akik most itt vagytok.”
A szentmise végén Borota Ottó plébános mondott köszönetet mindenkinek a segítségért és részvételért, majd agapéra hívta a jelenlevőket.
